Magamról
Önéletrajz
1984 novemberében születtem Budapesten. 14 éves koromtól kezdve foglalkoztat a fotográfia, mely az évek során hobbiból hivatásommá vált. A kezdeti autodidakta tanulgatás után, Zsila Sándor és Korbely Attila természetfotós kurzusain sajátítottam el fotózás alapjait és technikáit. Sokáig, szinte csak természetfotózással foglalkoztam, mely a mai napig is a legkedvesebb témáim közé tartozik. Azonban, a fényképezés minél több területébe kóstolok bele, annál nyitottabbá válok más m?fajok felé is. És fotózom mindazt, ami körülvesz és hatással van rám.
Több fényképem is megjelent a hazai fotós magazinokban, elnyertem „ A hónap tehetséges fiatalja” címet és szerepelt alkotásom az Év természetfotósa pályázaton is. Alapító tagja vagyok a Fényvarázs Természetfotós Klubnak, valamint mára a Foto Video Magazin szerkeszt? munkatársai között tudhatom magam. Így rendszeresen foglalkozom gépek tesztelésével, melyek megtalálhatóak a lapban, valamint az interneten.
A honlapomon látható fényképek nagy része diafilmr?l lett szkennelve, ugyanis természetfotóm jelent?s hányadát arra készítettem. Jelenleg f?ként digitális technikával dolgozom, bár fekete-fehér képek készítésénél gyakran használok filmet is. A tesztelések eredményeként, fotóm között digitális kompakt „szappantartókkal” készített felvételek ugyanúgy megtalálhatóak, mint a professzionális DSLR-ekkel l?tt képek. Jelenleg fotós társamul egy KonicaMinolta 7D-t választottam, ? kísér el mindenhová. Fontosnak tartom, hogy fotóim az elkapott pillanatokról és ne a digitális utómunkákról szóljanak.
Jó böngészést kívánok mindenkinek!
Mayer Dömötör
![]()